2014. július 29., kedd

Második

Maxine Hayland
Félelem.
Kiskoromban éreztem ezt utoljára. Mikor besötétedett mindig bezárkóztam a szobámba és már nem szabadott kimennem, még a mosdóba sem. Ez egy íratlan szabály volt a családunkban. De, ha még is kimentem, mindig rettenetes dolgok történtek, amit egy tizenegy éves kislánynak nem szabadott volna átélnie. Anyám sohasem volt otthon, így nem tudta megakadályozni, de ha még is ott volt akkor sem tett semmit, csak nézte és szinte élvezte ahogy apám teszi a dolgokat.
Emlékszem, tizenhat lehettem mikor véget akartam vetni az otthoni katasztrófának s az akkori barátomnak elmondtam, hogy mi folyik otthon. Egész teste megdermedt, arca megkeményedett, megfeszült. Ült a kanapén és sokáig csak meredt maga elé, nem szólt semmit. Tudtam, hogy nehéz ezt ép ésszel felfogni, de kezdtem megijedni. Hirtelen felállt, arca teljesen megváltozott, tekintete elsötétült, beültetett a kocsijába és elhajtottunk a házunkig. Egész úton mondtam neki, hogy ne tegyen semmi meggondolatlan dolgot, mert nem ismeri apámat, nem tudja mire képes. Kiszállt és feltépte a bejárati ajtónkat. A fiú akkoriban nagy darab volt, most nem úgy értem, hogy pocakos, macis testalkatú, hanem szálkás, izmos volt. Drága szüleim a nappaliban ültek és nézték a televíziót, odarohant apám mellé és lekevert neki egy hatalmas öklöst, amitől elkezdett vérezni az orra. Azt kívántam bárcsak ne mondtam volna el neki. Apa kikerülte a következő ütést és az asztalon talált sörösüveggel fejbe vágta a barátomat amitől valószínűleg elájult. És ő újra megtette a barátom szeme láttára, ott és akkor elhatároztam, hogy ennek véget vetek.

Egy sötét és nyirkos szobában voltam. Kezeimet már lassan két napja hátrabilincselte teljesen tehetetlenné tett. Fájt minden porcikám és rettegtem attól, hogy megint visszajön az elrablóm. Lépések taposták a betont, de hogy közeledett-e vagy távolodott azt nem tudtam megállapítani. Hirtelen könnyek bukkantak elő és patakként csorogtak végig az arcomon. A vasajtó amivel elzártak a külvilágtól, irtózatos nyikorgásba kezdett, lassan és drámaian nyitotta ki. Itt van. A félelem méregként terjedt el  testeben, elbódított és teljesen a hatása alatt voltam, hisztérikus sírásba és kiabálásba kezdtem mikor megláttam. Egyenesen a szemembe világított a folyosón lévő fali lámpa, fénye gyér volt, mégis elvakított a hosszú sötétség után.

- Kérem engedjen el, nem mondom el senkinek. - zokogtam. - Kérem! - csuklott el a hangom. Fejét csóválta és ajka mintha mosolyra húzódott volna. Lehajolt és a kezeimhez nyúlt, elrántottam magamat, de hirtelen megfogta a csuklóimat és szorított a bilincsen. Égető fájdalmat éreztem, már feltörte a vas a csuklómat, mintha vérzett is volna.

- Nem ölhetsz meg! - köptem arcába.

- És miért is nem? - csattant fel. Érvek hiányában elhallgattam, bevonultam az egyik vizes sarokba és felhúzott térdekkel zokogtam.

- Kössünk egyességet... - gyújtott rá egy cigarettára, értetlenkedve néztem rá. Most jön az, hogy gyorsan öllek meg és te nem sírsz? Mélyen leszívta a füstjét.

- De ha nincs rá válasz akkor, menjünk. - felráncigált a földről, majdnem elestem, de szerencsére megfogott. Kirángatott a folyosóra, mintha valami pincében lennénk. A fények elvakítottak.
Nem akartam elmenni, rettegtem a következő helyszíntől. Mikor kiértünk a szabad ég alá, mélyen beleszippantottam  a friss levegőbe, a szabadság illata.

- Marad! - állított meg egy kocsi mellett, fekete furgon szerű volt. Persze, hogy nem maradtam és megpróbáltam elszaladni, de hátra rántott amitől a földre zuhantam, abban a pillanatban nem kaptam levegőt.

- Én megmondtam! - hangja még mindig frusztráló volt, és valahol ott rezgett az élvezet és a gúny között. Elpöckölte a cigaretta csikket és beültetett a hátsó ülésre. Csak most vettem észre, hogy a tegnapi vágások x alakban vannak, még mindig fájtak és be voltak dagadva.
Mit akarhat tőlem és eddig miért nem ölt még meg? Bárcsak vége lenne már a szenvedésnek.
Elfordította a slusszkulcsot és beindult a motor. Elindultunk. Hússzal, harminccal, negyvennel majd ötvennel mentünk. Belemarkolt a kormányba és motyogott valamit.

- Mi lenne az egyesség?  - sírdogáltam hangtalanul. Mikor újra ránéztem a mutatóra már százhússzal mentünk és egyre csak gyorsított. Éreztem ennek nem lesz valami jó vége.

- Tudtam, hogy érdekelni fog! - kaján mosoly jelent meg az arcán.

Sziasztok! Bocsánat amiért ez a rész nagyon rövid lett a következő sokkal hosszabb lesz.:D
Nagyon, de nagyon szépen köszönöm a 15 feliratkozót és az, hogy kommenteltek, Chatben is üzenhettek nekem ha gondoljátok, kérhettek cseréket is.  Ha erre a részre jön 3 megjegyzés akkor megoldom azt, hogy holnap jöjjön az új rész ami Luke szemszögéből lesz.:D Szerintetek érdemes lenne FB csoportot csinálni a blognak? pls. Chatbe válaszoljatok erre a kérdésre. Ti vagytok a legjobbak.:*

2014. július 24., csütörtök

Első


Luke Hemmings
Az őrsön voltam és végeztem az unalmas papír munkát amit a főnök rám bízott, mikor Mikey telefonjáról kaptam egy zavaros hívást. Csodálkoztam, hogy ilyenkor hív hiszen most van a vakrandija. Valami Maxine nevű lánynál volt a telefon másik végén, nem értettem, hogy mit mondott, sírt és szipogott majd hirtelen megszakadt a hívás. Épp sikerült bemérnünk.

- Ashton, te vezetsz. - dobtam oda neki a slusszkulcsot. Bal kezével elkapta, elnyomta a félig elszívott cigarettáját és felállt. Lementünk a garázsba ahol a fekete rendőr járműbe ültünk, Ash bekapcsolta a szirénát.

- Mi is történt? - nézett rám Ash egy pillanatra, majd tekintetét az autópályára szegezte. Balról kikerült egy piros Range Rovert.

- Nem tudom, - sóhajtottam. - de Michael bajban van.

- Akkor miért csak ketten jöttünk? - emelte fel a hangját. Nem akartam figyelmeztetni, hogy én felette állok  a főnöke vagyok, ezért velem ne kiabáljon, de mivel az egyik legjobb barátom magamba fojtottam a szót.

- Nem ketten megyünk, ne nézz ennyire ostobának, Calum és Dean a környéken voltak ezért oda küldtem őket. - magyaráztam el higgadtan. A tudatlanság szinte felőrölt. Biztos baja esett Mikeynak ha a lány hívott fel. Nem akartam elfogadni a tudatot, hogy történt vele valami.
Már százhetvennel mentünk mikor Ash hirtelen jobbra rántotta a kormányt és megállt, fejemet bevertem az ablak üvegbe.  Morogtam egy " idióta " szerűséget majd kiszálltam és becsaptam az ajtót.

- Bocsika. - nevetett ki majd ő is kiszállt lassan és megfontoltan. Még véletlenül se siessen el semmit hiszen egy barátunk bajba került.

- Maxine - kiabálták. Meglepődtem, mire mi odaértünk sokkal több rendőr és helyszínelő volt jelen mint amennyit én ide irányítottam.

- Mi történt? - léptem oda Calumhoz aki a csapat legfiatalabb tagja.

- Megint feltűnt a késelős gyilkosunk, ezt a nőt ként napja jelentették be, hogy eltűnt. Ugyan úgy végzett vele is mint a többi nővel, szíven szúrta és elmenekült vagyis Mikey ezt hitte. - nézett abba az irányba ahol a fiú volt. - A gyilkosunk elvitte a lányt akivel ma találkozott, vagy nem jött be neki a rendőr randi ezért lelépett.

- Ez nem volt vicces! - mondtam kicsit erőteljesen. Zsebre tettem kezeimet és odasétáltam Mikey mellé.

- Nem kellett volna egyedül hagynom. - ostorozta magát. - Ha megöli az az én hibám miatt lesz, nem hagyhatom.
Nem szóltam semmit csak a vállára tettem a kezem.  Sóhajtott, majd a lány nevét kiabálva elindult az erdő felé.

- Ha élve akarod látni a kis barátnődet, akkor légy jó fiú. - mondta Ashton,

- Neked meg mi a bajod? - szúrós szemekkel néztem rá, épp egy rózsaszín telefonnal molyolt. - Ezt hol szerezted? - mutattam a mobilra.

- Ezt írja. Nézd meg ha nem hiszel nekem. - tartotta felém a kijelzőt. - Ott volt a földön.
Legszívesebben megvertem volna, mert nem volt kesztyű a piszkos kezén és most minden ujjlenyomatot eltüntetett róla ha egyáltalán volt rajta. Egy sarokkal arrébb táskát találtunk a járdán, benne Maxine igazolványával. Beküldtük vizsgálatra a telefonnal együtt, majd mi is visszamentünk ez őrse ahova gyűlést hívtam össze. Összeszedtem az összes papírt ami a gyilkosunkról szól majd átmentem az előtérbe ahol a kolegák vártak. Hangzavar és hangos nevetések fogadtak mikor beléptem, igaz nem rajtam nevettek de rosszul esett. Ledobtam az asztalra a halom papírt és feléjük fordultam, beletúrtam szőke hajamba és megköszörültem a torkomat. Mielőtt belekezdhettem volna mondandómba Calum Hood felállt és helyet cseréltünk, mivel ez az ő ügye volt eddig. Kinyitott egy dossziét és hét lány képét ragasztotta fel a fehér táblára. Elővett egy kék filcet aláírta a nevüket és a korukat.

- Amit tudunk, - emelte fel a hangját. -  hogy minden áldozatával ugyan azzal a késsel végez, szíven szúrja őket és a holttestet mindig jól látható helyen hagyja, leginkább parkokban. Nemi erőszaknak nincs nyoma. - némult el. Rám nézett majd a többiekre.

- Az áldozatokról mit tudunk, a lányok valaha voltak egymással kapcsolatban? - segítettem ki, ez az első alkalma mikor a társai előtt beszél az ügyéről és láthatóan zavarban volt. Talán azért mert lámpa láza van vagy azért mert még nem találta meg.

- Nem. A lányokban annyi volt a közös, hogy húz évesek voltak, s mindegyik drogozott. Mikor megtalálták őket rengeteg mértékű alkohol és heroin volt a szervezetükben. A gyilkosunk napokig, hetekig figyelhette őket, hogy megtudja mikor mennek el szórakozni vagy mikor maradnak egyedül. Nem hiszem, hogy a drog miatt gyilkolhatott hanem inkább az élvezet miatt. Ó, igen és még annyi, hogy az utolsó három lány prostituált volt. - befejezte a mondandóját elcsoszogott egy szabad székig majd karba tett kézzel leült. Duzzog, mert elvettük tőle az ügyet, igazság szerint nem vettük el csak most már többen dolgozunk rajta. Felálltam és felraktam Maxine Hyland képét is a táblára, felírtam a nevét és az életkorát. Zsebre tett kézzel álltam a képek előtt, ez a lány nem hasonlít rájuk csak rosszkor volt rossz helyen.

- Utána néztetek Maxinenek? - fordultam hátra féloldalasan. - Nem? Akkor nagyon gyorsan Ashton állj neki. - visszafordultam a tábla felé. Mikey karba tett karokkal bámult ki az ablakon, arca megkeményedett és megfeszült volt. A mai nap folyamán rengetegszer elmondtam neki, hogy nem az ő hibája volt csak végezte a munkáját és azt tette amit a legjobbnak tartott. Igaz, hogy mégsem ez volt élete legjobb döntése, de szerintem én is ezt tettem volna az ő helyében annyi különbséggel, hogy ha a lány velem randizott volna nem hagyom, hogy elrabolják, mellettem nagyobb biztonságban lett volna. A csapat nagy része elment a saját irodájába, hogy feltegyék hatalmas lábaikat az íróasztalukra és pihenjenek aztán ha fél óra múlva benéz hozzájuk a főnökük aki történetesen én vagyok akkor mind azt mondják majd: " Csak öt percre szunyókáltam el. "
Lassan elnyújtott lépésekkel Michael mellé sétáltam aki még mindig az ablakon bámult ki, kezemet a vállára tettem biztatóan. De megrántotta a vállát, jelezve azt, hogy hagyjam békén. Rezgett a telefonom majd valamennyiünk telefonja is pár másodperces eltéréssel. Értetlenül bámultunk egy másra. Mikor elolvastam nem tértem magamhoz, szemeim kikerekedtek és alig tudtam nyelni, nem csak a lányokat figyeli meg hanem minket is.



" Szegény kislány nem viselkedik túl jól, így sajnos megsérült, beleszaladt egy késbe. Micsoda véletlenek, nem gondoljátok?! De vajon melyik jó kisfiú rohan majd a megmentésére? Tik-Tak. "
 

2014. július 19., szombat

Prológus

Maxine Hyland
Ha évekig éled a szinglik magányos és komor életét akkor lassan besokallsz és olyan hülyeségekre engeded rávenni magadat mint a vakrandik. Sosem tudhatod kivel  kerülsz össze, lehet épp egy jó képű orvossal, vagy  egy tömeggyilkos pszichopatával aki csak arra vár, hogy végre vége legyen ennek az igen jól sikerült első randinak és berángasson egy sötét sikátorba, ahol senki sem hallja a sikolyodat, segítség kérésedet ott majd fel darabol és a fejedet az első üres faágra húzza.
Sosem gondoltam volna, hogy egy randi ennyire megváltoztathatja egy ember életét.
Mindannyian izgulunk ha valami új következik be az életünkbe, gyakran előbb megijedünk a kelleténél félünk az új dolgoktól, mert így nem tudjuk mi fog velünk történni. 
Nagyon ideges voltam már este hétkor, ekkor álltam neki készülődni. Nem akartam túlzásokba esni, s végképp nem akartam alul öltözni sem. Ezért kiválasztottam egy szürke pólót amire az volt ráírva, hogy NYC, hozzá kiválasztottam egy világos farmernadrágot. Feltettem egy kis fekete szemfestéket és elkészültem. Felhúztam fekete telitalpú cipőmet és elindultam. Gyalog mentem,  mert nagyon közel volt az étterem a lakásomhoz. Ahogy közeledtem a megbeszélt helyre úgy lettem egyre idegesebb és idegesebb. 
Azt mondta onnan ismerhetem meg, hogy kockás ingben és fekete farmerben lesz s kezében egy szál vörös rózsa lesz, amit majd nekem fog adni. 
Az étterem előtt még vacilláltam, hogy bemenjek-e arra jutottam, hogy ha már eljöttem és végig izgultam az egész napot akkor nem megyek már haza. Torkomban dobogott a szívem és gyomrom ököl méretűre szűkült. Mielőtt bementem beletúrtam a hajamba, hogy biztosan jól álljon. Erőt vettem magamon és beléptem, a hely nagyon hangulatos volt, nem az a túl előkelő és nem is az a lebúj fajta, az alkalomnak pont megfelelt. A falakon bordó tapéta virított, lábam alatt fa padló, a plafonról  hatalmas tükör nézett le rám. Tekintetem egyből cikázni kezdett az emberek között, de nem láttam őt. Talán nem jött el? 

- Maxine? - jött oda hozzám egy zöld hajú srác, kinek hangja kellemes volt. Várjunk csak zöld a haja. - Te vagy Maxine Hyland? - kérdezett megint. Hatalmas széles mosolya volt. Elvesztem azokban a gyönyörű csillogó szemekben.  

- Azt hiszem. - végre kinyögtem valamit, de bár ne ezt mondtam volna. Végig néztem a fiún. - Michael Clifford? - mosolyogtam. Az ingének levágták az ujjait így rockosabban és vadítóbban nézett ki. Bólogatott. Átnyújtotta a rózsát én pedig elvettem. Ha azt mondta volna, hogy zöld a haja akkor biztos vagyok benne, hogy felismertem volna.

- Igen tudtam, a te kezedben jobban mutat. - bókolt. Elmosolyodtam és igen csak megnyugodtam. Az első percektől kezdve úgy beszélgettünk mint akik régi barátok és hosszú évek után most újra egymásra találtak. Nevetgéltünk, beszélgettünk és élveztük egymás társaságát. 

- És mit csinálsz, tanulsz még? - kérdezte.

- Igen, az Onder egyetemen kezdtem az első évemet. - büszkélkedtem. - És veled mi a helyzet? 

- Dolgozom. - vigyorgott és megint kivillantak csillogó fehér fogai. Megint mosolyra húzódott a szám. Nem mondta el, hogy mi a munkája ami kicsit megrémisztett. Már rég besötétedett és csak fél óra volt a zárásig mikor Mikey kikérte a számlát, nagylelkűen ő fizetett. Segített felvenni a kabátomat és kinyitotta nekem az ajtót úgy viselkedett mint egy igazi úriember. 

- Haza kísérhetlek?  - szelíd mosoly ült arcán.

- Igen, de tudnod kell, hogy nem jöhetsz fel. - néztem rá komolyan. 

- Rendben. -  mosolygott. - Mióta laksz ezen a környéken? 

- Nem mondtam, hogy ezen a környéken lakom. Honnan veszed? - néztem rá kicsit ijedten.

- Kikövetkeztettem, kipirult volt az arcod mikor megérkeztél ezért gondoltam gyalogoltál. 
Nem szóltam semmit csak mentem előre. Közel húzott magához és kezét a derekamra helyezte. Melegség öntött el. Értetlenkedve néztem rá. Nem szólt többet, csak csendben sétáltunk egymás mellett. 
Éles sikítás, sírás szelte át a levegőt. Megdermedtem és a hang irányába fordultunk. Rettentően féltem. Egy kapucnis fickó épp beleszúrta  kését a sikító nőbe, élettelen teste a földre hullott és nem mozdult többet. A férfi aki arcát mélyen a kapucnijába temette, felénk fordult és elrohant a másik irányba. Mikey egy bokorba lökött az alkarommal fogtam fel az esést.

- Maradj itt, hívd fel őt és kérj segítséget! - dobta nekem telefonját amin már beütötte  a számot és ezt írta ki " Luke Hemmings ". Előkapott egy fegyvert és elindult a nő felé. Meglepődtem, miért van nála fegyver?.

- Itt Hemmo, mi a helyzet? - vette fel a srác, csak szipogni tudtam. - Itt vagy? - szólt bele erőteljesebben.

- M-M-Maxine vagyok. - sírtam el magamat. - Egy nőt azt hiszem meggyilkoltak. - töröltem le könnyeimet.

- Hol van Michael? - váltott hangnemet. Nem válaszoltam. - Figyelj, nyugodj meg mindjárt bemérjük a telefont ne tedd le addig.
Hátulról megragadt egy hideg kéz, kiejtettem kezemből a telefont ami a földre esett.

- Ha megszólalsz elvágom a torkodat! - hangja frusztráló volt. Kését nyakamhoz nyomta, amin a halott nő vére volt. Alig kaptam levegőt, szorítása erős volt még véletlenül sem tudtam volna kiszabadulni. Elkezdett velem együtt hátrálni. Éreztem, hogy itt a vég.