Prológus

Maxine Hyland

Ha évekig éled a szinglik magányos és komor életét akkor lassan besokallsz és olyan hülyeségekre engeded rávenni magadat mint a vakrandik. Sosem tudhatod kivel  kerülsz össze, lehet épp egy jó képű orvossal, vagy  egy tömeggyilkos pszichopatával aki csak arra vár, hogy végre vége legyen ennek az igen jól sikerült első randinak és berángasson egy sötét sikátorba, ahol senki sem hallja a sikolyodat, segítség kérésedet ott majd fel darabol és a fejedet az első üres faágra húzza.
Sosem gondoltam volna, hogy egy randi ennyire megváltoztathatja egy ember életét.

Mindannyian izgulunk ha valami új következik be az életünkbe, gyakran előbb megijedünk a kelleténél félünk az új dolgoktól, mert így nem tudjuk mi fog velünk történni. 

Nagyon ideges voltam már este hétkor, ekkor álltam neki készülődni. Nem akartam túlzásokba esni, s végképp nem akartam alul öltözni sem. Ezért kiválasztottam egy szürke pólót amire az volt ráírva, hogy NYC, hozzá kiválasztottam egy világos farmernadrágot. Feltettem egy kis fekete szemfestéket és elkészültem. Felhúztam fekete telitalpú cipőmet és elindultam. Gyalog mentem,  mert nagyon közel volt az étterem a lakásomhoz. Ahogy közeledtem a megbeszélt helyre úgy lettem egyre idegesebb és idegesebb. 
Azt mondta onnan ismerhetem meg, hogy kockás ingben és fekete farmerben lesz s kezében egy szál vörös rózsa lesz, amit majd nekem fog adni. 

Az étterem előtt még vacilláltam, hogy bemenjek-e arra jutottam, hogy ha már eljöttem és végig izgultam az egész napot akkor nem megyek már haza. Torkomban dobogott a szívem és gyomrom ököl méretűre szűkült. Mielőtt bementem beletúrtam a hajamba, hogy biztosan jól álljon. Erőt vettem magamon és beléptem, a hely nagyon hangulatos volt, nem az a túl előkelő és nem is az a lebúj fajta, az alkalomnak pont megfelelt. A falakon bordó tapéta virított, lábam alatt fa padló, a plafonról  hatalmas tükör nézett le rám. Tekintetem egyből cikázni kezdett az emberek között, de nem láttam őt. Talán nem jött el? 

- Maxine? - jött oda hozzám egy zöld hajú srác, kinek hangja kellemes volt. Várjunk csak zöld a haja. - Te vagy Maxine Hyland? - kérdezett megint. Hatalmas széles mosolya volt. Elvesztem azokban a gyönyörű csillogó szemekben.  

- Azt hiszem. - végre kinyögtem valamit, de bár ne ezt mondtam volna. Végig néztem a fiún. - Michael Clifford? - mosolyogtam. Az ingének levágták az ujjait így rockosabban és vadítóbban nézett ki. Bólogatott. Átnyújtotta a rózsát én pedig elvettem. Ha azt mondta volna, hogy zöld a haja akkor biztos vagyok benne, hogy felismertem volna.

- Igen tudtam, a te kezedben jobban mutat. - bókolt. Elmosolyodtam és igen csak megnyugodtam. Az első percektől kezdve úgy beszélgettünk mint akik régi barátok és hosszú évek után most újra egymásra találtak. Nevetgéltünk, beszélgettünk és élveztük egymás társaságát. 

- És mit csinálsz, tanulsz még? - kérdezte.

- Igen, az Onder egyetemen kezdtem az első évemet. - büszkélkedtem. - És veled mi a helyzet? 

- Dolgozom. - vigyorgott és megint kivillantak csillogó fehér fogai. Megint mosolyra húzódott a szám. Nem mondta el, hogy mi a munkája ami kicsit megrémisztett. Már rég besötétedett és csak fél óra volt a zárásig mikor Mikey kikérte a számlát, nagylelkűen ő fizetett. Segített felvenni a kabátomat és kinyitotta nekem az ajtót úgy viselkedett mint egy igazi úriember. 

- Haza kísérhetlek?  - szelíd mosoly ült arcán.

- Igen, de tudnod kell, hogy nem jöhetsz fel. - néztem rá komolyan. 

- Rendben. -  mosolygott. - Mióta laksz ezen a környéken? 

- Nem mondtam, hogy ezen a környéken lakom. Honnan veszed? - néztem rá kicsit ijedten.

- Kikövetkeztettem, kipirult volt az arcod mikor megérkeztél ezért gondoltam gyalogoltál. 

Nem szóltam semmit csak mentem előre. Közel húzott magához és kezét a derekamra helyezte. Melegség öntött el. Értetlenkedve néztem rá. Nem szólt többet, csak csendben sétáltunk egymás mellett. 

Éles sikítás, sírás szelte át a levegőt. Megdermedtem és a hang irányába fordultunk. Rettentően féltem. Egy kapucnis fickó épp beleszúrta  kését a sikító nőbe, élettelen teste a földre hullott és nem mozdult többet. A férfi aki arcát mélyen a kapucnijába temette, felénk fordult és elrohant a másik irányba. Mikey egy bokorba lökött az alkarommal fogtam fel az esést.

- Maradj itt, hívd fel őt és kérj segítséget! - dobta nekem telefonját amin már beütötte  a számot és ezt írta ki " Luke Hemmings ". Előkapott egy fegyvert és elindult a nő felé. Meglepődtem, miért van nála fegyver?.

- Itt Hemmo, mi a helyzet? - vette fel a srác, csak szipogni tudtam. - Itt vagy? - szólt bele erőteljesebben.

- M-M-Maxine vagyok. - sírtam el magamat. - Egy nőt azt hiszem meggyilkoltak. - töröltem le könnyeimet.

- Hol van Michael? - váltott hangnemet. Nem válaszoltam. - Figyelj, nyugodj meg mindjárt bemérjük a telefont ne tedd le addig.
Hátulról megragadt egy hideg kéz, kiejtettem kezemből a telefont ami a földre esett.

- Ha megszólalsz elvágom a torkodat! - hangja frusztráló volt. Kését nyakamhoz nyomta, amin a halott nő vére volt. Alig kaptam levegőt, szorítása erős volt még véletlenül sem tudtam volna kiszabadulni. Elkezdett velem együtt hátrálni. Éreztem, hogy itt a vég.