- az írók
 |
| Luke Hemmings |
Luke Hemmings
Gondterhelten dőltem hátra
az irodai székemben; újabb egyetemista lányok tűntek el, és ha jól értesültem,
mind Maxine hallgatótársa volt. De a tettest természetesen mindenki ugyanúgy
írja le, semmi újat nem adnak. Vagy lehet, hogy az elrabló, gyilkos nagyon
profi… - gondolkodtam erőteljesen az áldozatok fényképeit és adatait
vizsgálgatva. Valami nem stimmel… De mi?! Ah, tudom, hogy itt van a szemem
előtt a megoldás, csak rá kéne jönnöm! Mind egyetemista, lány és… És ennyi a közös bennük! Egyszerűen nem tudok rájönni
a gyilkosnak a tervére… Lehet, hogy csak az idegeimen táncol. Lehet, hogy
teljesen más a célja, a sok gyilkosság, eltűnések csupán csak figyelem
elterelés egy olyan dologról, ami előttünk történik, mégsem vesszük észre. Pont
olyan ez, mint a gyermekkori kedvenc játékom; egy ember jól megnézi a
helyiséget, majd kimegy, a többiek három valamit megváltoztatnak, és aki kiment
annak rá kell jönnie, hogy mit. Könnyűnek hangzik, ám amikor csak a tollat a
pad végéről átteszik a másik felére, nem veszed észre és már vesztettél is. De
az a toll ott volt az orrod előtt, mégis észrevétlen maradt. Ez is pont ilyen…
Érzem, tudom, hogy valamit nem veszek észre, csak rá kell jönnöm, mit! Csak egy
a gond: mostanában egyáltalán nem tudok a munkámra figyelni. Az eszem nem jár
máson csak a jó pár hónapja történt eseten, amikor Maxine tűnt el. Mikey-t
nagyon megviselte… Ezért is osztottam be őt védelmezőjének, hiszen randiztak,
szóval csak érzett iránta valami féle vonzalmat, de az elrablás után, mintha
elhidegült volna tőle. Na, most biztos, hogy össze melegetek. Igaz, annak még
csak pár hete, de akkor is! A kémia gyorsan működik, másodpercek alatt.
Az asztalról felvettem
a tollam, és ajkaim közé helyeztem. Gondolkodtam, ismét nem a melón, hanem a
lányon. Aggódom kissé érte, Mikey nem könnyű esett, talán meg is verheti.
Igazándiból nem tudom, hogy viselkedik a nőivel, tehát ebben nem vagyok
teljesen biztos. Ám magam sem értem: többet foglalkozom az üggyel, mint bármi
mással, és ez nem hogy mást, de még engem is kezd idegesíteni! A legjobb lesz,
ha az egészet ráhagyom barátomra, majd ő ezentúl vezeti az ügyet, nekem a hócipőm
tele van már ezzel – gondoltam, amikor az iroda ajtóm hirtelen kicsapódott, és
a két nem szívesen látott lépett be rajta. Maxine és védelmezője, Mikey. Hm,
vajon mit akarhatnak?
- Luke, megőrülök! –
csapott az asztalomra a lány, amitől pár tollam legurult a földre.
- Te őrülsz meg? Akkor
én mit mondjak?! – háborgott alkalmazott barátom is. Érdeklődve néztem hol rá,
hol a nem rég előkerültre. Pff, vajon mégsem megy olyan könnyen a kémia?
- Fogd be, mert álon
töröllek – nézett rá gyilkos pillantással, mire Mikey, amolyan „gyere, csak a
szád nagy” pózba vágta magát. Rendben, azt hiszem itt az ideje annak, hogy
közbe szóljak, még mielőtt kitörne az irodámba a harmadik világháború.
- So, kis hülyék, mi
történt? – álltam fel, hogy közéjük tudjak állni.
- Utálom, nem vagyok
hajlandó többet vele egy fedél alatt élni! – mutatott Michaelre vádlón. Az fújt
egyet, akár a lovak, és elfordult az ablak felé, nehogy lássam, milyen arcot
vág.
- Csak, hogy tudd,
nekem is nehezemre esik veled élni, sőt! Teljeséggel megpróbáltatás, vagy
inkább… - kezdte volna el fokozni a fokozhatót, de közbe vágtam. Ő is csak egy
rendőr, tudnia kell, hol húzza meg azt a bizonyos határt.
- Szóval azt kéred
tőlem, hogy osszak be melléd mást? – néztem Maxinére, aki bólintott. Mikey,
mintha összerándult volna, bizonyára nem esett jól neki, hogy a szeretett lány
ilyen vele. Egyet azonban nem értek: ha szereti, miért ilyen vele? Lehetséges,
hogy csak én képzeltem a dologba többet? Hm, ez új nekem.
- De, Hemmo! – fordult vissza
felém. – Én is meg tudom oldani – nézett egyenesen a szememben. Nem tévedtem,
emberek! Ez olyan szerelmes, hogy arra nem is tudok megfelelő szót.
- Hisz az előbb még
annyira idegesítő voltam – rivallt egyszerre Maxine gúnyos mosollyal az arcán.
- Fogd be, védenc, nem
hozzád szóltam – vágott egyből vissza, mire én szünetet kérve felemeltem a
kezem.
- Haver, nem kételkedem
benned, de a csaj nem bír, és tudod, mindig az ő szavuk a fontosabb –
emlékeztettem arra, amit még a fősulin tanultunk. Sóhajtott egyet, majd mit sem
törődve velünk, kiment az irodámból. Asszem’, berágott… Egye fene, majd
megbékél, ez a helyzet, el kell fogadnia!
- Akkor ki lesz az új
árnyékom? – fonta össze a kezeit a mellkasa előtt, és neki dőlt az asztalomnak.
Egy gyors eszmefutatást végeztem, hogy ki is szabad, és természetesen Deanre
esett a sor.
- Dean – mondtam ki
végül, mire a lány hold sápadt lett. Meg is értem, nagyon meleg lett idebent…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése